Let's cook-3.rész

Itt a harmadik rész is:) Sajnálom, ez most elég rövid lett, de azért remélem tetszik^^

POV: Jonghyun
Másnap reggel, szokásomhoz hívően, egyedül ültem a terem sarkában és fejemet támasztva néztem ki az ablakon. Leforgott előttem a tegnap minden apró részlete, mire én díjnyertesen elvigyorogtam. Kibum is élvezte, hisz bármit csináltam vele aprókat nyögött, és ez rettenetesen feldobott. Remélhetőleg lesz még ilyen alkalmunk…sőt! Ha rajtam múlik biztosan lesz.
-Te is hallottad tegnap?-hallottam a hátam mögül, és automatikusan fordultam a széken kilencven fokot, hogy megnézzem, kik cseverésznek, és miről. Á...! Choi Minho és Lee Taemin. Kik mások? Az idősebb, Taemin padján ült a fiatalabb előtt miközben a dolgait mesélte. Fél fülemet oda hegyeztem, mert eléggé nyugtalanított az előbbi monda. Kizárt, hogy minket hallott volna, hisz a tornateremben a trappolás, üvöltözés, és kiabálás mindent el kellett nyomjon. Ezt tapasztalatból tudom, mert mikor ott van óránk, az esetek kilencvenkilenc százalékában semmit sem hallani a magyarázatból. Egyszóval elég csekély mindennek az esélye.
-A konyhai teremből jövő hangokat? Azokat ki nem hallotta?-kuncogott Taemin. A vér megfagyott az ereimben, és a szívem kihagyott egy ütemet. Nem, ilyen nincs! Egyszerűen lehetetlen! De legalább nem tudják ki, és miért csinálta azokat a bizonyos hangokat…remélem. Nincs rá semmi bizonyíték, hogy ketten tartózkodtunk bent a teremben Kibummal, hisz senki nem látott minket.
-Állítólag látták Jonghyunt visszamenni órák után-néztek felém mind a ketten, majd mikor meglátták, hogy egész végig őket figyeltem, zavartan elkezdtek újra egymással beszélgetni, egy teljesen más témáról. Felálltam a helyemről, és zsebre dugott kézzel, lassan odasétáltam hozzájuk.
-Már elnézést, de pontosan kiről is folyik ez a bájcsevej?-ködösen, komor arccal pásztáztam mindkettőjüket. Alig fogták fel, hogy ott vagyok előttük. Eltelt jó néhány másodperc mire Minho kinyitotta a száját, és megszólalt.
-Izé…Mi csak azt találgattuk, hogy hova mentél tegnap olyan sürgősen… -nézett a plafonra, mire pillanatok alatt meglendítettem a karomat, és gallérjánál fogva lehúztam az asztal tetejéről. Bár ő magasabb nálam, én bizonyultam erősebbnek. Kicsit lejjebb rántottam, majd egy öklöst csavartam le neki, mire ő a földön végezte. Az eddig megszeppent Taemin  aggódva guggolt le, hogy megnézze barátját, majd pedig immáron magabiztosan fölnézett rám.
-Normális vagy ember?!-arcán tisztán látszott a düh, és a megvetés keveréke. Újra ökölbe szorult kézfejem és hangos ordításba kezdtem.
-Kinek képzelitek magatokat, hogy csupán ennyiből már is szánalommal nézzetek rám?!-idéztem fel nekik azt a pillanatot mikor kimondták a nevemet és felfigyeltek rám. Senkinek semmi köze sincs az életemhez, Kibuméhoz meg főleg nem!
Az egész suli a ma reggel incidensünkről beszélt, idióta pletykákkal kerítve. Hol azt mondták, hogy Minho súlyosan megsérült, hol azt, hogy kórházba szállították. Nagy francokat! Csodálom, ha megérezte.
Nagyjából a harmadik óra után felhívattak az igazgatói irodába. Lassan többet járok oda, mint a saját lakásomba. Az igazgató teljesen higgadtan kezeli az ilyesfajta ügyeimet, hisz már megszokta. Most se kaptam igazából semmit, csupán egy esti büntetést.

POV:Key
Mikor már azt hittem, hogy vége lehet ennek a szörnyű hétnek, az igazgató rám szabta ki, a büntetésben maradt gyerekere való vigyázást. Remek... Én megkértem, hogy akkor legalább legyen a könyvtárban. Az a második kedvenc helyem az iskolában. Olyan csöndes és nyugodt...
Szótlanul ültem a könyvtáros helyén, egy könyvbe mélyedve. Vártam, hogy a gyerek megérkezzen. Hogy mit fogok csinálni akkor? Semmit. Nekem ez ugyanolyan büntetés mint neki, nem fogom elpazarolni az időmet rá. Tőlem még a telefonját is előveheti. Hirtelen az ajtó nyikorgását hallottam. Nem néztem föl, csak kinyújtottam a kezem, hogy vegye el a benne lévő cetlit amire a büntetés szabályait írtam föl. Körülbelül annyit, hogy kuss, és csinálj amit akarsz. Nem tehetek róla, de néha nagyon tudnak idegesíteni a gyerekek. Elvette a cetlit, aztán vissza is hajította az asztalra, és elsétált valamerre. Nekem aztán olyan mindegy. Belemerültem az olvasásba, mikor éreztem, hogy az a gyerek mögém sétál, aztán megszólít.
-Tanár úr...-hallottam perverz suttogását egészen magam mögül. Várjunk csak...ez a hang... Úristen!!!! Villámgyorsan fölálltam aztán hátrafordultam, és Jonghyunnal találtam szembe magam. Ijedtemben hirtelen hátraléptem, de ott csak az asztal volt így majdnem elestem, de ő a derekamnál fogva megtartott. Pár pillanatig úgy maradtam azokba a gyönyörű barna szemekbe bámulva. Ha így közelebbről megnézi az ember, egészen aranyos feje van. Várjunk csak...MI??? Rögtön észbe kaptam és ellöktem magamtól. Ez egy perverz állat! Nem aranyos! Az asztal másik felére sétáltam, és félve megálltam ott.
-Mi ez az ilyedt kép?-vigyorodott el, aztán az asztalra támasztotta a kezét és közelebb hajolt, amire én automatikusan hátrébb léptem-Nem szándékozom semmit sem tenni, hiszen még sétálnak itt páran-nézett rám-Tanár úr-tette hozzá érzékien suttogva és megnyalta az ajkait.
-Te csak menj onnét-motyogtam lehajtott fejjel, és valószínűleg elég vöröses árnyalatban, mert hirtelen visszajöttek az emlékképek a legutóbbi alkalomról.
-De nem szeretnék-pislogott ártatlanul de aztán sunyin elvigyorodott-Különben is, milyen tanár az aki fél a diákjaitól?
Óvatosan elindultam az asztal felé, és mikor épp elég közel értem hozzá, nem túl finoman ellöktem onnét Jonghyunt. Ő motyogott idegesen valami "Yah" félét, de aztán engedelmesen elsétált a könyvespolcok felé. Fél szemmel őt figyeltem, hogy nehogy véletlenül valami gyanúsat csináljon, de már majdnem vége volt a büntetésnek és jól viselkedett. Kezdtem elpakolni a dolgaimat mikor hirtelen az egész teremben kialudt a lámpa. Mi ez??? Mi történt? Semmit sem látva az ajtóhoz botorkáltam valahogy, és megpróbáltam kinyitni, de nem mozdult semerre. Bezárták... Dörömböltem rajta párat de senki sem nyitotta ki, így hát próbáltam visszajutni az asztalomhoz mikor tudatosult bennem, hogy egyedül maradtam összezárva Jonghyunnal. Ám még föl sem tudtam fogni, máris erős karokat éreztem meg magam körül. A falhoz nyomott aztán a nyakamat kezdte el csókolgatni. Nem ellenkeztem, úgysem ért volna semmit. Ezt a múlt alkalommal már sikerült megtapasztalnom. Igazából, bármennyire is tagadni akarom, egészen jól esett ahogy a forró ajkai a bőrömhöz értek. Lassan lehúzta rólam a zakómat, aztán az ingemet kezdte el kigombolni, és minden fölfedett bőrfelület helyére egy-egy puszit adott. Így járta végig az egész hasamat, aztán mikor az ingem már teljesen szét volt nyitva visszatért a nyakamhoz, és a vállam felé haladva húzta le rólam az inget, majd a legvégén a kulcscsontomhoz ért, és azt kezdte el szívogatni. Közben kezével belemarkolt a fenekembe, és alsótestét az enyémhez nyomta. Karja fel le járt a most már meztelen felsőtestemen, miközben szájával az ajkamat célozta meg, és vadul csókolgatni kezdett.