Ugyan kicsit későn de megjött az ötödik is:) Amiért ennyit kellett várni ez most kicsit hosszabb lett;) Jó szórakozást^^
POV Key:
Lassan kinyitottam a szemem. A könyvtárban voltam.Az ablakon ár beszűrődő reggeli fény bevilágította az egész helyiséget. A levegő hideg volt, ám én mégsem fáztam. Valami melegített. Valaki melegített. Eszembe jutott a tegnap este. Közben éreztem, hogy a mögöttem egyenletesen szuszogó fiú egy kicsit megmozdul. Az álmom is eszembe jutott. Mi ez? Miért álmodom ilyesmit? Talán...én is szeretném? Talán kívánom őt? Vagy ez csak rémálom volt? Nem. Ha visszagondolok rá elmosolyodom, és izgalmamban beleremeg a gyomrom. Ez nagyon nem olyan mint egy rémálom. Jonghyun mocorogni kezdett. Szorosan hozzábújtam. Ne engedj el, megfagyok! Ő félálomban amint megérezte, hogy közelebb mentem, gyengéden átkarolt. Szép és jó lett volna még az ölelésébe burkolózva lebzselni egész reggel, de egy dologról teljesen megfeledkeztem. Riadtan ugrottam ki az öléből, és elkezdtem a ruháimat keresgélni. Mindjárt kinyitják a könyvtárat. Ha valaki így ránk találna annak nem lenne jó vége. Ám még mindig anyaszült meztelenül keringtem az asztal környékén de egy árva gönc nem volt sehol. Jonghyunhoz sétáltam és elkezdtem ébresztgetni. Elétérdeltem és finoman elkezdtem rázni. Nem ébredt föl. Közelebb mentem hozzá, és megpaskoltam az arcát. Semmi.
-Jonghyun!!!-pöcköltem meg a fejét mire lassan kinyitotta a szemét, aztán a derekamnál fogva az ölébe húzott. Lábaimat átkulcsoltam a csípője körül hiszen a faltól nem fértek el-Hahó! Kelj föl! Nem tudod hol vannak a ruháim?
-Nem kellenek azok-mondta álmos hangon, aztán végig húzta kezét az oldalamon és belemarkolt a fenekembe.
-Idióta!-csaptam rá a karjára. Ilyedtében a szeme elkerekedett, és a teste megrándult. Úgy nézett ki mint egy kiskutya aki éppen rájön, hogy rosszat csinált-Ébredj végre föl! A könyvtárban vagyunk! Reggel van! A könyvtárat pedig reggel kinyitják!-úgy látszott, hogy fölfogta, hogy mit próbálok mondani mert Az asztalra mutatott amin az ő ruhái alatt tényleg ott voltak az enyéim is. Gyorsan fölhúztam őket, de Jonghyun csak ugyanúgy félig ülve félig feküdve gubbasztott a falnál...meztelenül. Ez nem lesz így jó... Odasétáltam hozzá a ruháival együtt, és megpróbáltam ráadni őket. A pólója még valamennyire sikerült is, de a többivel nem boldogultam. Ám mikor már vagy öt perce szerencsétlenkedtem, hirtelen kinyitotta a szemét és felröhögött.
-Húha rendesen letapiztál-hajolt közelebb hozzám, de ellöktem.
-Na idefigyelj. Bármi is történt tegnap én a tanár vagyok te meg a diák, szóval ne tegezz! Kelj föl, és öltözz. Nehogy meglássanak így!-mondtam hisztérikusan, aztán karba tettem a kezem-Jövő órára kérek tőled egy ötszáz szavas fogalmazást arról, amiről az órákon tanulunk, vagy egyest kapsz-vigyorodtam el gonoszan.
-De...de mi!??- nézett rám megrökönyödve. Valahogy jó volt érezni, hogy most én vagyok előnyösebb helyzetben az eddig köztünk történt bizonyos dolgokat nézve. Ám nem volt ideje ellenkezni, ugyanis léptek hallatszódtak a folyosóról. Gyorsan magára rántotta a nadrágját és az ingjét. Ám szerencsére amint ki lett nyitva az ajtó, a léptek zaja újra fölerősödött aztán elhalkult. Az illető elment. Ezzel egy időben én is elindultam az ajtó felé és miután a lépések teljesen elhalkultak kiléptem rajta. A konyha felé vettem az irányt. Afelé a bizonyos konyha felé...
Hat tanórán keresztül ugráltam össze vissza a konyhában, és mondtam el a recepteket a gyerekeknek, akiknek a fele mégcsak nem is figyelt. Nagyon elfáradtam. De nem pihenhettem le hiszen még össze kellett pakolnom, és megcsinálni a másnapi tortát az egyik órára. Sóhajtva kezdtem el fölmosni a padlót, és belegondoltam, hogy tulajdonképpen én dolgozom a legtöbbet. Egyik tanárnak sem kell az órái után egész délután ottmaradni takarítani. Fáradtan tologattam a fölmosót mikor valaki kopogott, aztán benyitott. Lassan odanéztem, ám az ajtóban nem állt senki. Megvontam a vállam, gondoltam, hogy a kimerültségtől már biztos hallucinálok is, de akkor éreztem, hogy erős karok kulcsolódnak a derekam köré. Egyből kitaláltam, hogy ki lehet az. Már csak az öleléséből is. Senki sem ölel ilyen védelmezően és édesen mint ez a fiú.
-Jonghyun...nagyon fáradt vagyok...most tényleg nem akarok...-kezdtem volna el, hiszen sokkal erősebb nálam, így csak a szavak használhatnak de hirtelen megfordított, és az arcomat a kezei közé fogta.
-Tudom-mosolyodott el, és egy lágy puszit nyomott a szám csücskébe-Most csak segíteni akarok. Ülj le. Ezt megcsinálom-mutatott a kezemben lévő felmosóra aztán elvette tőlem-Ja és itt van a fogalmazás-adott a kezembe egy lapot-Tanár úr-tette hozzá elmaradhatatlanul. Nagyon meglepődtem. Nem hittem, hogy segíteni akar...azt meg pláne nem, hogy meg fogja írni a fogalmazást. Amíg Jonghyun a fölmosóval foglalatoskodott én elolvastam amit írt. Hibátlan... Ezek szerint mégis figyel órákon? Vagy csak most készült plusszba? Nem tudom, de egy kicsit meghatott a dolog.
-Most mi jön? Kész a felmosás -húzott föl a derekamnál fogva a székről, aztán lelült, és az ölébe ültetett. Kezeit átkulcsolta a derekam körül a fejét pedig a hátamnak hajtotta.
-Ööö...hát...izé...-képtelen voltam tisztán gondolkodni ebben a helyzetben. Kihúztam magam az öleléséből, aztán elé álltam. De mielőtt még bármit is mondhattam volna beelőzött.
-Tiszta vörös vagy-mosolyodott el, aztán ő is fölállt-Zavarban vagy?-kérdezte, ám még szintén nem is mondtam semmit, rögtön folytatta-Ha igen, akkor most mégjobban zavarba hozlak-közölte, aztán közelebb lépett hozzám, és nemes egyszerűséggel átölelt. Karjai gyengéden fonódtak körém-Szeretlek...-suttogta-Kim Kibum, nem érdekel ha a tanárom vagy, nem érdekel ha bárki megvet ezért de én szeretlek. Őrülten. Senkit sem szerettem még így. Még ha minden erőddel is azon leszel, hogy ellökj magadtól, nem tágítok. Megvédelek. Az enyém leszel...
POV Jonghyun
Védelmezően öleltem magamhoz perceken keresztül. Tudni akarom biztosra, hogy csakis az enyém, és senki másé. Önző gondolatok, de itt nincs határ. Szeretném, ha minden reggel ott lenne mellettem, mikor felébredek, ízletes főztjét enni mikor megéhezem vagy csak egyszerűen csókolni ott ahol érem. Ezek a gondolatok nem fognak hagyni nyugodni míg teljesen magamévá nem tudhatom Kibumot. Testileg, lelkileg. Nem tudott megszólalni, ajkai enyhén nyitva maradtak. Szemei farkasszemet néztek az enyéimmel és tisztán láttam bennünk a meglepettséget. Biztos vagyok benne, hogy erre most nem számított. Egyik nap még jóformán megerőszakolom, aztán meg nyíltan szerelmet vallok neki. Nem lepett volna meg, ha felpofozott volna. De nem tette… Én pedig mérhetetlenül boldog voltam miatta. Lassan a derekáról kezeimet az övéire csúsztattam, arcom pedig óvatosan közeledett hozzá. Ajkainkat egymásnak tapasztottam és egy lenge kis csókot nyomtam párnáira. Az eddig teljesen vörös arcába, minden maradék vére felszökött és gyorsan fordította el tekintetét. Széles vigyor csúszott a számra. Babo, olyan édes mikor zavarba jön.
-Mit terveztél mára?-szakítottam meg a hosszú csendet-Elviszlek valahová vacsorázni vagy moziba-kulcsoltam össze ujjainkat.
-Randira hívsz?-vágott értetlen arckifejezést, mintha nem tudná biztosra a szándékaimat.
-Igen?-bambultam vissza rá hasonlóan, mint ő az előbb.
-Ne haragudj, de ma szerettem volna sütni-tisztán éreztem hanglejtéséből, hogy el akart volna jönni velem, csupán olyan kis gyámoltalan kimondani. Komolyan, ő fenyegetőzik nekem karóval?-Ha gondolod ebben is, segíthetsz. Úgy előbb végeznék, és estére szabad lehetnék.
Szemeim egyszerre csillantak fel. Randim lesz Kibummal! Szinte látom magamat, ahogyan rózsaszín felhők között dudorászva ugrálok. A legeslegjobb helyre fogom vinni és megadok neki mindent amit csak kér. Remélem belül ő is ennyire örül.
-Jonghyun figyelsz?-megráztam a fejemet majd kiskutya szemekkel meredtem rá-Aishh, el kell mennem boltba az összetevőkért mert kiürült az iskolai készlet. Szeretném, hogy mire megjövök, kitakaríts.
-Miért nem mehetek én vásárolni?-kezdtem bele az alkudozásba. Elvégre az ő konyhája, nem én tevékenykedem benne! Illetve...az csak egy egyszeri kivétel volt... Kíváncsi vagyok, van e még abból az eperből.
-Meg tudod különböztetni a barnacukrot a simától?-elég zavarodott ember látványát kelthettem, ha elnevette magát rajtam. Ez meg milyen kérdés? Rá van írva a zacskóra nem?-Én megyek, te maradsz.
Odasétált a fogashoz, levette kabátját és elköszönt. Komolyan elvárja, hogy törölgessem le a polcokat, mosogassak, rakjak rendet meg ehhez hasonlók? Az előbb puszta jóindulatból ajánlottam fel a segítségemet, ez nem azt jelenti, miszerint én minden áron egy kendővel a fejemen szeretném fényesre súrolni az edényeket! Nem hiszem el... Mit meg nem teszek érte. Megkerestem a szertárat, ahol ráakadtam jó pár hasznos dologra, többek között az előbb említett fejkendőre is. Magamhoz vettem a tisztítószereket és úgy vágtam neki a harcnak a kosszal. Fighting Jonghyun, fighting!
Első dolgom a tányérok, evőeszközök és egyéb konyhai dolgok elmosása volt. Sok makacs folttal kellett megküzdenem, de végül sikerült győzedelmeskednem. Hosszasra nyúló pakolás után, ami közben találtam egy kevéske édességet, helyükre raktam a kint maradt ételeket. Mikor kinyitottam a hűtőt és megcsapott a hideg levegő, enyhén felsóhajtottam. Patakokban szakadt rólam a víz, pedig már nincs épp trópusi időjárás. Ahogy félretoltam egy zacskó gyümölcsöt, hogy helyet csináljak a következőnek, megpillantottam egy flakon tejszínhabot. Hmm, régi szép emlékek. Mivel Kibum nemsokára megjöhet, nekem meg már csak a portörlés maradt hátra, így nekikezdtem annak is. Felálltam egy székre és a legfelső polcokat kezdtem el tisztítgatni. Sok időbe telt, mire mindennel sikerült végeznem, de befejeztem. Hála az égnek. Gyorsan visszavittem a takarítószereket a helyükre majd megálltam a konyha ajtajában és körülnéztem. Ilyet még Kibum sem tudott volna csinálni, ügyes vagyok! Remélem ő is le lesz nyűgözve.
-Megjöttem...Jonghyun teszed vissza rögtön!-emelte fel a hangját, ahogy észrevette a kezemben lévő csokoládét, amit nem rég találtam.
-Most mi van? Ezek után ennyi jár nekem!-törtem saját magam védelmére és úgy szorítottam magamhoz a kakaós édességet, mint egy kisgyerek a legújabb játékát. Kibum közelebb akart jönni hozzám, hogy kivegye kezem közül, azonban megtorpant félúton. Tágra nyílt szemekkel vizslatott mindent körbe, mintha még nem látta volna a saját termét az iskolában-Tetszik?
-Tűrhető-rakta le teli táskáit a pultra. Ahogy elnéztem valami gyümölcsös süteményt fogunk készíteni.
-Olyan gonosz vagy!-öleltem át hátulról, amitől összerezzent, de egyáltalán nem tűnt úgy mintha ki akarna bújni belőle. Államat vállára helyeztem és úgy figyeltem mit csinál-Sokat dolgoztam, miattad. Legalább egy jó szót had kapjak.
-Az megfelel, ha kiválaszthatod, milyen tortát készítsünk? Almásat vagy epreset?-emelt az arcomhoz mindkettőből egy darabot. Szemeim megakadtak a zamatosnak tűnő epren, áthajoltam Kibumon és leharaptam a felét-Ne egyél meg mindent te idióta!-pöckölte meg a homlokomat.
- Fejlődő szervezet vagyok, szükségem van az evésre-pusziltam meg az arcát, amitől teljesen elpirult. Mosolyogva figyeltem, ahogyan tovább pakolászik, mintha az előbb semmi sem történt volna-Segítsek valamit?
-Izé...Hozd ide a kötényeket. Meg talán vegyél elő műanyag edényeket is. Én meg addig előkészítem a hozzávalókat.
Odasétáltam a konyha másik végén lévő szekrényhez, hiszen órán Kibum is onnan veszi ki a kötényeket. Kinyitottam de értetlenül meredtem magam elé, hiszen rengeteg volt odabent. Nekem édes mindegy mit veszek fel, de megpróbáltam emlékeztetni magamat, hogy Kibum milyet szokott hordani. Ha nem csal a memóriám egy rózsaszínűt, rajta „Kiss the Cook” felirattal. Gyorsan megkerestem és kikaptam mellé még egy kék színűt is majd odasiettem Kibum mellé. Odafordítottam magam felé, ami láthatóan meglepte és feladtam rá a saját kötényét.
-Aranyos vagy ezzel a színnel Kibummie!
-Ne hívj így!-tetetett sértődékenyt majd fojtatta az előkészületeket. Közben nekem is sikerült rájönnöm merre találom a sütéshez alkalmas dolgokat, és mindet odavittem az asztalhoz. Mivel már minden elkészült, semmi sem akadályozott meg minket abban, hogy egy egész délutánt együtt töltsünk, az estéről nem is beszélve. Azt hittem, Kibum a recept felolvasásával kezdi, hiszen órán mindig az az első lépés. De nem, ő teljes mértékben rutinból csinált mindent. Oh, szóval ilyen egy profival együtt főznie annak, aki épp csak meg tudja mondani az alapanyagok neveit. Nagyon gyorsan dolgozott én pedig csak kapkodtam a fejemet mellette. Már percek óta ő tevékenykedett, míg bambultam, így megkértem, hogy mondja hangosan mire van szüksége én pedig odaadom neki. Segíteni szerettem volna, nem nézelődni. Együtt akarok vele lenni, ki szeretném élvezni minden percét. Megpróbáltam ezt igazán komoly tekintettel mondani, hogy tudja, komolyan gondolom.
Amint ezt megértette, már vidáman teltek el az órák. Sokkal türelmesebb volt velem, bár néha fegyelmeznie kellett magát a hangos ordításokat tekintve. Amit teljes mértékkel megértek, mert voltam olyan béna, hogy például cukor helyett sót adtam a tésztához, ezért újra kellett kezdenünk az egészet, meg ehhez hasonlók. Többször lettem megfenyegetve, de nagyon élveztem és szerintem ő is. Számtalan alkalomkor nevetett rajtam, és a bénázásaimon. Miután berakta a piskótát sülni a sütőbe (Nekem nem engedte, mert közölte, hogy életveszélyes vagyok és a végén felgyújtom a konyháját) nekikezdtünk a krémnek is.
-Aishh, Jonghyun! Vágd kisebbre azt a rohadt epret! Meg akarod fullasztani az embereket, hogy a torkukon akadjon?-kaptam tőle egy tockost, miközben az orrom alatt vigyorogtam rajta. Élvezi, hogy most ő van helyzeti előnyben, és a legnagyobb örömmel képes bármiért leszidni. Persze ez nem azt jelenti, hogy én nem élveztem a dolgot.
-Emlékszel?-néztem fel rá kíváncsi szemekkel-Mikor először találkoztunk itt. Csukd be a szemed!-ejtettem ki a kést a kezemből és fogtam meg az övét.
-Miért…?-hangjából kivehető volt a bizalmatlanság, de nem érdekelt. Még egyszer megkértem majd egy egész epret emeltem a számhoz. Félig bekaptam és lassan Kibum felé közelítettem vele. Mikor elérte ajkait, riadtan nyitotta ki pilláit és szembetalálta magát az enyéimmel. Mélyen néztünk egymáséba majd Kibum kinyitotta a száját. Mindkettőnk elkezdte enni az így még édesebb gyümölcsöt, míg ajkaink össze nem értek. Újra lehunyta szemeit én pedig óvatosan haraptam rá párnáira. Heves csókba hívtam, de ez más volt, mint az előzőek. Engedte, és szerette is volna. Ugyanolyan érzékien csókolt vissza, kezeit a nyakamra vezette és egyre inkább húzott magához. Ujjaival beletúrt a hajamba, amíg az enyémek derekára és hátára vándoroltak. Magunk körül egyre inkább úgy éreztem, hogy felforrósodik a levegő, mígnem egy csengő hang szakította félbe a csókunkat.
-Kész a piskóta-jelentette ki nemes egyszerűséggel és elszakadva tőlem elindult a sütő felé-Fojtatnád a krémet?
-…Persze-hogyan képes ilyen egyszerűen kezelni a dolgokat?
Beleborítottam a tálba az apróra vágott gyümölcsöt miközben az agyam végig a Kibummal történő csókon kattogott. Egyikünk sem szólalt meg, csendben voltunk. Ő a tésztával, én pedig a keveréssel voltam elfoglalva. Két méterre állhattunk egymástól mikoris ő megtörte a csendet.
-Vacsorázni szeretnék menni-még mindig a maga dolgával törődött, egy másodpercre sem nézett rám.
-Tessék?-kaptam fel a fejemet hirtelenjében-T-tényleg?
-Szeretném, ha este vacsorázni vinnél. Csak nyugtass meg, hogy nem te fogsz főzni-egy apró mosoly görbült szája sarkára. Az enyémre pedig egy sokkal nagyobb-Most gyere, kend rá a krémet. Legyen egy kis tortaformája is.
Megpróbáltam a lehető legprecízebben elvégezni a rám kiszabott feladatot, de közel sem jártam a fényes végeredményhez, hiszen gondolataim valahol máshol jártak. Természetesen hallgattam közben a szidó szavakat Kibumtól, de hát mit lehet tenni, ha az ember szerelmes?
