Let's cook-8.rész

Újból megérkezett az új rész^^ Bocsánat, hogy ilyen ritkán jönnek a részek, de azért remélem tetszik:)

Lefeküdtem Jonghyunnal. Állítólag...és elvileg én kezdeményeztem. Biztos, hogy nem! Csak hazudik, hogy elhitesse velem, én is akarom őt. Csakis ez történhetett... De akkor miért ver a szívem ilyen hevesen ha rá gondolok? Miért mosolyodom el akárhányszor csak megpillantom az arcát? Miért akarom őt látni? Nem...az nem lehet! Kibum, térj észhez! Kissé megráztam a fejemet, hogy elkergessem gondolataimat, aztán benyitottam a tanáriba. Rajtam kívül csak pár ember volt ott, így szépen leültem az íróasztalomhoz, és elkezdtem a papírmunkát. Mikor egy fél óra elteltével kiürült a terem és én már belemélyedtem a dolgomba, valaki megállt előttem.
-Hello Kibum, hogy megy a munka?-kérdezte barátságosan a velem leginkább egy korban lévő munkatársam, Leejoon. Örültem neki, hogy végre valaki hozzám szól.
-Ó szia, köszönöm, már kezdek belejönni-mosolyogtam rá mire kihúzta az egyik széket mellettem, és leült.
-Annak nagyon örülök-mosolyodott el ő is. Ezután egy kis ideig még beszélgettünk. Elmondta a saját tapasztalatait a tanítással kapcsolatban, és tippeket is adott. Úgy éreztem egy jó beszélgetőpartnert találtam. Ám a végén kezdett érdekes fordulatot venni a társalgás.
-Kibum, te igazán jóképű vagy-húzódott hozzám közelebb mire én egy kicsit eltávolodtam.
-Kö-köszönöm...te is... Biztos jó sok barátnőd volt már, haha-vigyorogtam erőltetetten, hiszen az előbb még teljesen más volt a téma.
-Hát...nem igazán. Engem most valami más izgat-mászott mégközelebb hozzám és kezeit a derekamra csúsztatta.
-Jesszus már ennyi az idő? Bocsáss meg de nekem valami nagyon fontosat el kell intéznem szóval én most megyek. Szia-iroamodtam el onnan, és az ajtó felé vettem az irányt, ám ő az utolsó pillanatban visszarántott és szorosan magához préselt.
-Nem mész te sehova-közölte, aztán durván az ajkaimra tapadt. Hiába próbáltam ellökni, nem értem vele semmit. Erőszakosan harapdálta számat, miközben vállaimról elkezdte lehámozni az inget. Egyáltalán nem esett jól. Meg akartam pofozni, ám elkapta a karomat és az asztalra lökött. Fájdalmamban fölnyögtem aztán összeszorítottam a fogaimat. Újjonan a nyakamat kezdte el harapdálni amik éles sikolyokat váltottak ki belőlem. Kibaszottul fájt! Mi ez? Kannibál? Újra el akartam taszítani ám ezért cserébe csak egy tébolyult pillantást, és egy újabb lökést kaptam. Nem, nem, és nem! Én ezt nem akarom! Jonghyunon kívül senki sem érhet hozzám! Várjunk csak...mi? Miért gondolom én ezt??? Ám nem volt sok időm tanakodni hiszen újabb, és erősebb harapásokat éreztem magamban... Lepillantottam, ám kár volt... A fognyomai helyén a bőrömből vér szivárgott, nekem pedig fölfordult a gyomrom. Ha ez nem lett volna elég, egyre erősebben nyomta hozzám magát és kezei a nadrágomra tévedtek. Gyötrő vergődésem közepette nem is vettem észre, hogy a könnyeim kicsordultak. Már nem reménykedtem benne, hogy megmenekülhetek, ám valaki hirtelen benyitott a tanáriba. Óvatosan ráemeltem a tekintetemet a jövevényre.
-Kim Tanár Urat keresik-közölte Jonghyun. Az arcán semmiféle érzelem nem tükröződött.
Leejoont lelöktem magamról, ő pedig gyorsan a másik irányba fordult. Lassan az ajtóhoz botorkáltam, egy pillanatra belenéztem megmentőm szemébe, aztán gyorsan kislisszoltam rajta. Miután becsukódott, Jonghyun azonnyombam megragadta a csuklómat, és elkezdett valamerre húzni. Nem érdekelt merre megyünk, csak a könnyeimmel küszködve követtem. Mikor éreztem, hogy megállunk fölpillantottam, és rájöttem, hogy a konyhában vagyunk.
-Kibum, mi történt?-nézett mélyen a szemembe, de én már nem bírtam tovább. Egyszerűen csak elbőgtem magam. Jonghyun közelebb lépett hozzám, és erős karjait a testem köré fonta, ám abban a pillanatban annyira elhagyott az erőm, hogy nemes egyszerűséggel összerogytam, magammal rántva őt is. Kezeimet és fejemet megtámasztottam a mellkasán beszívva az illatát.
-Shhh...Már itt vagyok-karolta át a derekamat, aztán az ölébe húzva fölültetett minket, és egy lágy csókot nyomott a számra. Belenézve azokba a mélybarna szemekbe láttam, hogy az őszinteség és az aggodalom csak úgy tombol bennük. Ám valami hirtelen megváltozott. Jonghyun pupillája a kétszeresére nőtt, és óvatosan eltolt magától. A lélegzése egy hangyányit fölgyorsult, és a fejét lehajtotta. Pár másodpercig így maradt, aztán rekedtes hangon megszólalt.
-Én tudom, hogy rossz ember vagyok, és, hogy valószínűleg utálsz. Szóval azt hiszem jobb lesz, ha elmegyek-közölte, aztán föltápászkodott, és kisétált az ajtón. Pár másodpercig csak lesokkolódottan bámultam magam elé, hogy mégis mi volt ez. Ám mielőtt még gondolkodhattam volna, automatikusan kirohantam az ajtón és utána eredtem.
-Kim Jonghyun, te idióta!-ordítottam sírós hangon, mire ő meglepetten visszafordult-Hogy lehetsz ekkora balfasz?-ütöttem bele a vállába mikor utolértem, aztán fejemet a homlokának döntöttem-Hülye-szipogtam, és ajkaimat hozzányomtam az övéihez. Nyelvemmel átcsusszantam a szájába, és kezemet a hátára tettem. Pár másodpercig csak élveztem izmaink gyengéd táncát, de mikor realizáltam, hogy tulajdonképpen mit is művelek, el akartam húzódni, ám Jonghyun nem engedett. Ekkor már szorosan tartott, amit igazából nem is bántam mert iszonyatosan jól estek a csókjai. Beletúrtam a hajába, hogy közelebb húzzam magamhoz, és jólesően sóhajtottam egyet. Teljesen elvesztettem az irányítást a cselekedeteim fölött. Elkezdtem hátrálni a fal felé, és egy koccanással nekiütköztem. Ő a combomat kezdte simogatni, aztán hirtelen fölemelte őket és a hideg kőhöz préselt. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát miközben ő erősen tartott. Ajkai a számról a nyakamra tévedtek, és azt szívogatták, mire fölszisszentem.
-Mi az?-szakadt el tőlem azonnal, és aggodalmasan a szemembe nézett.
-Csak kicsit fáj a hely ahol az megharapott...-suttogtam, ám nem kellett tovább mondanom hiszen tudta, hogy miről beszélek.
-Sajnálom-suttogta, és oda ahol az előbb megszívta egy lágy csókot adott. Kulcscsontomtól kezdve, fölfelé haladva végigpuszilta a bőrömet, én pedig pólója alá nyúltam és kezemet végigfuttattam a hasán. Erre egyik kezével a nadrágomba nyúlt, és belemarkolt a fenekembe amire egy nyögés volt a válaszom.
-Khm...-hallatszódott egy hang valahonnan-Bocsánat, de ez egy folyosó...
Egy másodperc alatt ellöktem magamtól Jonghyunt, olyan erősen ahogy csak lehet, és a hang irányába fordultam. Két fiú állt ott. Egy magasabb barna, és egy alacsonyabb szőkés.
-Jézusom..uhm..ez nem az aminek látszik....Mi csak...Szóval volt ott egy...
Jonghyun hátulról átölelt, és a számra tette a kezét.
-Nyugi édes-suttogta bele a fülembe.
-Szállj le rólam-sikítottam föl, és leráztam magamról a kezeit-Tudjátok ő...ő részeg! Igen! Csak kicsit furcsán mutatkoznak rajta a tünetek, haha-kezdtem el erőltetetten nevetni, ám rajtam kívül mindenki csak fapofával bámult.
-Igazából...mi tudjuk-nézett rám a barna.
-Micsoda?! Mit? Haha-néztem rá, majd Jonghyunra, és újra rá.
-Hát ezt az egészet-szólalt meg ezúttal az alacsonyabb fiú.
-Kibum, nyugodj meg. Ők már tudnak rólunk, de nem fogják továbbadni, megbízhatóak-kulcsolta ujjait az enyémre, és egy puszit adott az arcomra.
-Takarodjál már Jonghyun!!!-könyököltem oldalba-Nincs semmilyen olyan, hogy "mi"!!! Ti meg ne nézzetek!!!-mutattam a két fiúra akik kicsit megszeppentek amiért rájuk ordítottam-Menjetek órára!! Vagyis ne, mert délután van...csak menjetek el!-már majdnem fölrobbantam annyira kész voltam idegileg. Úgy éreztem, képes lennék betörni egy téglafalat. Ám Jonghyun egy egészen másfajta ötlettel állt elő a lenyugtatásomra. Átkarolta a derekamat, és megcsókolt. Egy ideig még csapkodtam és toporzékoltam, hogy engedjen el, de végül sikerült lenyugodnom és visszacsókoltam.
-Tiszta vörös vagy-vállt el tőlem, és megsimogatta az arcomat.
-Fogd be-fúrtam az arcom a vállába, és észrevettem, hogy a két srác időközben már elment-Kik voltak ezek?
-Minho és Taemin, csak két ismerős...
-Értem...
-De ami fontosabb, aludj nálam ma is-mosolyosott el.
-Mi? De miért? Nekem haza kell mennem, mert...
-Kérlek, én csak szeretnék veled lenni-fogta meg a kezem és a szívéhez emelte-Ha nem vagy velem hiányzol-nézett a szemembe. Az én szívem is sokkal hevesebben vert mint általában, ám a világért sem mondtam volna el neki. Előbb még magamban kéne tisztáznom a dolgokat.
-Rendben-mosolyodtam el, és ujjaimat rákulcsoltam az övéire. Aztán elindultunk Jonghyunhoz...

*

Jólesően folyattam magamra a forró vizet. Sokat gondolkoztam ezen a délutánon és rájöttem valamire. Szeretem Jonghyunt. Máskülönben miért is lennék most az ő fürdőszobájában? Szeretem őt, azt hiszem. Még sosem voltam szerelmes, ezt nevezzük szerelemnek? Az érzések amik bennem kavarognak, ez szerelem...? Lassan elzártam a vizet, és kiléptem a kabinból. Megtöröltem nedves testrészeimet, majd fölhúztam a pizsomámat, és visszasétáltam a szobába, de erre a képre nem számítottam. Jonghyun a hátán fekve, széttárt karokkal szuszogott. Nagyon édes látványt nyújtott. Halkan elnevettem magam, aztán közelebb mentem hozzá, befeküdtem mellé az ágyba, és ráhajtottam a fejem a mellkasára.

-Tudom, hogy most alszol, ezért szeretnék valamit mondani. Ma gondolkoztam, és rájöttem, hogy én is szeretlek téged. Nagyon nehéz lenne ezt szemtől szembe megmondani, de így sokkal könnyebb. Igazából velem nem nagyon foglalkoztak az emberek. A szüleim éppen csak a nevemet tudták rólam, de mást nem igazán.  Eléggé különc voltam, így barátom sem volt sok, de aki volt, mára már az is elpártolt tőlem. Az egyetlen aki tényleg szeretett az a nagymamám volt, de ő már rég nincs velem. Még gyerek voltam amikor elment. Egy szóval, mindigis magányos voltam, de aztán jöttél te. Amióta megismertelek, nem érzem úgy, hogy értéktelen vagyok, mint eddig sokáig. Mégha talán nem is úgy, mint ahogy normálisan illene, de te nyitottál felém. Megtetted azt, amit amit senki sem tett meg velem sok sok éven keresztül. Ezért mindig hálás leszek. Köszönöm, te perverz dög, hogy megmentetted az életemet. Szeretlek.
Nagyot sóhajtottam miután befejeztem. Soha nem leszek képes ezt neki igazából is elmondani...
-Köszönöm-suttogta egy rekedtes hang valahonnan a fülem mellől. Rémülten odakaptam a tekintetem. Jonghyun szeme nyitva volt és mosolygott. Éreztem, hogy a vér fölszökik az arcomba. Még szerencse, hogy sötét volt. Fejemmel gyorsan legurultam róla, és a másik irányba fordultam. Ám ő visszahúzott, és maga felé fordított-Minden egyes szavad és cselekedeted boldoggá tesz, de ennyire még sosem voltam az. Köszönöm Kibum, hogy vagy, és, hogy a sok szörnyű dolog ellenére amiket tettem, te viszont szeretsz. Nem kell erre semmit sem mondanod, aludjunk-húzott közelebb magához, és szorosan átölelt. Lassan éreztem, hogy elnyom az álom. Boldog voltam...nagyon boldog.