Megint nagyon rég volt rész...de most itt az új, szóval jó szórakozást:)
-Kelj már fel, te világ barma!-éreztem meg Kibum kezeit a mellkasomon. Puha bőre égett meztelen felsőtestemen. Erősen próbált ellökdösni, miközben én még mindig derekánál fogva húztam magamhoz. Arcomat hajába fúrva próbáltam tudomást sem venni róla, és pihenni tovább. A tegnap este túl fárasztó volt, hogy most csak így, az egyik pillanatról a másikra felkeljek. Kibum hogy képes ilyen aktív lenni? Hisz a tegnapi kis menetünk elég hevesre sikerült. Végre éreztem benne azt az apró kis lángot, amire annyit vártam már. Ő is szerette volna, hogy megérintsem. Nagyon is.
-Vegyünk ki egy napot, és ismételjük meg a tegnap éjszakát-tartottam csukva a szemeimet, miközben homlokára egy puszit nyomtam. Nem kellett kinyitnom szemeimet ahhoz, hogy tudjam, arca piros színben ég. Szélsebesen felült és próbált kimászni az ölelésemből, ám sikertelenül. Karjaim nem akarták elengedni vékony testét, mígnem megcsípte az oldalamat, és sikerült kibújnia szorításom alól. Kihúzta fejem alól a párnámat majd minden erejével hozzám vágta, egymás után többször is. Nem mintha fájt volna, hisz az csak egy puha párna. Inkább csak meglepett. Szemeim hirtelenjében kipattantak, és kezeimet automatikusan az arcom elé emeltem, hogy megvédjem magam további támadásaitól. Fáradhatatlanul csapkodott, én pedig nem tehettem ellene semmit. Korán reggel volt, az agyam még aludt, és így képtelen voltam megragadni csuklóit, hogy magamhoz szorítsam őket. Legalább 5 percig próbált ezzel a módszerrel mozgásra bírni, de miután látta, hogy rájöttem a kikerülés technikájára, fegyverét a földre dobta. Pajzsomat leengedve vettem tudomásul a történéseket miközben fejemet az elhajított tárgy felé fordítottam. Az nekem még kell! Ám hirtelen lábait átlendítette derekam felett, és felült a hasamra. Sajnos, számomra kínzóan messze az immáron életkedvre talált férfiasságomtól. Ujjaimat óvatosan végighúztam derekán, amibe kissé beleremegett majd kezeim formás fenekére tévedtek. Ő viszont megelőzött és elkezdte csiklandozni az oldalamat. Fogalmam sincs honnan vette az ötletet, netán kitől hallott a gyengepontomról, de tény, nagy találat volt a számára. Hangos vihogásban törtem ki, miközben Kibum ajkaira is egy kisebb mosoly szökött. Ujjai fel-le járkáltak, miközben serényen mozgatta őket. Nem ér egy kómás dínóval szemben! Ébredés után nem tudja ledönteni áldozatát…
-Abbahagyom, ha felkelsz-ajánlotta fel az egyességet. Könnyeim már patakokban folytak, így kénytelen voltam meglebegtetni a fehér zászlót és könyörögni a kegyelemért. Egy diadalittas vigyor ült arcára és leállította rakoncátlan ujjait. Belül biztosan arra gondolt, hogy még is milyen könnyű velem elbánni.
-Bocsi, csak azt hittem újra aktivizálni szeretnéd magadat, mint az este-villantottam meg fogam fehérjét, ami végül egy bamba arckifejezésre váltott át.
-Hogy mi?!-sikított fel szinte már hisztérikusan, és igyekezett lemászni rólam. Arcomon az értetlenség és a meglepettség tükröződött. Nem tudtam mire vélni az előbbi reakcióját, így hirtelen ötlettől felindulva, elkaptam kezeit és magam alá fordítottam. Bal kezemmel a feje mellett tartottam magam, hogy ne essek rá, míg a másikkal két kezét feljebb fogtam le.
-Nem bírod a piát?-emeltem fel egyik szemöldököm és hangom komolyra váltott.
-P-persze, hogy bírom! Ez meg még is milyen kérdés?
-Akkor mondd el, hogy mi történt tegnap-mordultam rá amitől egy kicsit megijedt. Nem akartam durva lenni.
-Hát...
-Csúnyán beittál és nem emlékszel semmire!-akadtam ki teljes mértékben. Az eddigi talán legvadabb szeretkezésünkön estünk át múlt este, és Kibum ezek szerint ennek egy részletére sem emlékszik. Annyira örültem, annyira boldog voltam minden egyes perc miatt, amiket akkor éltünk meg. Ezek szerint hiába? Az ember, akiért az életemet adnám, akibe menthetetlenül szerelmes vagyok, nem tudja mi zajlott le közöttünk. Szívem összeszorult és a csalódottság fátyla ült rá, amit mások felé inkább haragként tüntettem fel.
-Mit csináltunk...?-szemkontaktusunk az eddig történtek alatt egyszer sem szakadt meg. Folyamatosan a másik arcvonásait kutattuk valamiféle érzelmek után, mígnem egy apró félelmet fedeztem föl szeme sarkban. Barna íriszei a reggeli nap fényében csillogtak, ajkai között pedig egy kis rész húzódott.
-Szexeltünk! És TE kezdeményeztél!
-Mivan?! Biztos, hogy nem, és kettőnk közül maximum te ittál!-háborodott fel azonnal a kijelentésemre és rögtön átváltott támadó módba. Megpróbálta kiszabadítani magát alólam, azonban én mégerősebben fogtam le. Egyre inkább kezdett eldurranni valami az agyamban...
-Lássuk be, nem vallod be magadnak az igazat. Nem bírod az alkoholt, és te is legalább annyira kívánsz engem, mint én téged!-kinyitotta száját, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki hang a torkán. Helyette néma csendben figyeltük egymást. Csak percekkel később emeltem el tekintetem róla és elengedtem. Lassan leszálltam róla, közben feje mozgásával minden tettemet követte.
-Itt vannak a ruháid-nyúltam be a szekrénybe, hogy megkeressem a tegnap felakasztott göncöket. Odaraktam Kibum lábaihoz majd kutattam kicsit a saját ruházatom után. Mind a ketten néma csendben kezdtünk el felöltözni, egymásnak háttal. Tisztában vagyok vele, hogy ezért nem kéne így felkapnom a vizet, de egyszerűen csak bánt a dolog. Ha nem bírja az italt az nekem édes mindegy, csak akkor ne is tagadja le a történteket! Hiszen ez volt az első olyan alkalmunk, amikor tisztán éreztem rajta, hogy én is kellek neki, és ez a részemről nem csak egy viszonzatlan szerelem. Elmélyülten gondolkodtam magamban a külvilágról teljesen megfeledkezve. A szinte már transzos állapotomból két apró mancs zökkentett ki. Pár pislogás után lenéztem lábamra és Root véltem felfedezni, miközben próbálta felhívni magára a figyelmemet. Lassan leguggoltam hozzá, megsimogattam a fejét, fölvettem a földről majd karjaimba zártam. A nővéremtől kaptam ajándékba, hogy ne érezzem magam egyedül, hiszen az iskola miatt el kellett költöznöm a családomtól egy közelebbi lakásba. A konyha felé vettem az irányt, elővettem a tálkáját, és megetettem az apróságot. Szemeiben láttam a hálát, mert én hülye, tegnap este elfelejtettem enni adni neki a nagy igyekezetben. Tessék, Kibum miatt még az egyetlen élőlényt is elfelejtem, aki mindig felvidít, ha rászorulok. Ez lenne a szerelem? Az első óra kezdetéig már csak 10 kerek perc maradt. A házamtól autóval az út körülbelül negyed óra. Szóval, ha sikerül beletaposnom a gázba, még beeshetünk mind a ketten a csengő megszólalása előtt. Bár mondjuk, ez engem nem igazán érdekel. Simán kihagyom akár a napot is, de valahogy el kell juttatnom Kibumot. Levezettem a parkolóba, hiszen ezek után kétlem, hogy emlékezne az útra. Kinyitottam az autó ajtaját, beültem a vezető ülésre és figyeltem Kibumot, ahogyan felkönyököl az ablakba és egy hang nélkül bámul kifelé. Egész úton tapintani lehetett a feszültséget a levegőben. Ha egy gyufát dobtak volna közénk biztos, hogy kigyulladt volna…
-Hány órád lesz ma?-törte meg a síri csendet Kibum, aztán kezével a homlokához nyúlt és egy szemébe lógó tincset elsöpört onnan. Szemeim minden egyes apró mozdulatát követték, miközben agyam azon kattogott, hogy is hozhatnám rendbe mindazt, ami az elmúlt fél órában történt. Alig fél percünk maradt beérni, így sietnem kellett a válasszal.
-Ha nem szabnak ki rám megint valami baromságot, hét-próbáltam oldani a közöttünk lebegő feszültséget és legnagyobb meglepettségemre Kibum ajkaira egy vigyor kerekedett
-Majd megkereslek, ha végeztem, jó?-válaszul csak egy fejbólintást kaptam majd mindketten elindultunk a magunk útjára.
Nagyban folyt az ebédszünet, mindenki a maga által hozott ételt tömte magába. Az idő tavaszias hangulatot vett fel, a levegőben érezni lehetett a nyíló virágok illatát. Nem is kellett kitekintenem a mellettem lévő ablaksoron, elég volt csupán szétnéznem az osztályteremben lévő diákok között. Kivétel nélkül, minden arcról egy mosoly köszönt vissza rám, ami csak is azt jelenthette, vége van a szürke és hideg mindennapoknak. Alkarom kezdett elzsibbadni, ahogy fejemet támasztottam rajta, így úgy döntöttem most jött el az ideje az én ebédem előkaparásának. Lehajoltam, hogy felemeljem a táskámat, de kénytelen lettem visszadobni a földre, ugyanis az égvilágon semmi sem volt benne. Persze, reggel majdnem fogat mosni is elfelejtettem, nemhogy még nekiálltam volna ebédet csomagolni magamnak. Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, miközben lehunytam a szemeimet és egyre inkább csak arra tudtam gondolni, hogy miért is vagyok ekkora idióta. A büfé az iskola másik végében van, ahhoz meg nincs időm, hogy elmenjek odáig, és vissza. Kibum konyhájából sem csenhetek el semmit, mert mindig ott van, a leszúrása pedig most egy cseppet sem hiányzik. Akkor ezek szerint meg kell barátkoznom a tudattal, miszerint addig nincs kaja, míg rá nem veszem Kibumot egy kiadós vacsora elkészítésére. Ez az én szerencsém. Hosszas egyhelyben üldögélés után, kisétáltam az udvarra. Inkább élvezem az egyre melegedő időjárást, mintsem egész végig a fülledt teremben ücsörögjek. Zsebre dugott kézzel sétáltam végig a folyosón egyenesen le az udvarra. Mellettem az iskolai sportpályán épp lányok tartottak szünetet. Szinte mindannyian, feneküket épphogy eltakaró rövidnadrágban voltak, és látszólag ők is élvezték a napsütést, amire már mindenki réges-rég vágyott. Egy normális középiskolás fiú szemei majd kiesnének a helyükről ennyi csinos lány láttán, de én nem vagyok ilyen. Persze régen biztosan én is hasonlóképp érezhettem volna, de az év eleje óta, mikor Kibum idekerült, mindent teljesen máshogy látok. Az agyam csak körülötte forog, mindig csak arra vágyom, hogy megérinthessem. Egyre csak a részemmé válik és lassan nélküle már élni sem tudok. Ezért is kell kitalálnom valamit a ma estére, hogy kiengeszteljem. Lábaim az iskolaépület mögötti részhez vittek, mivel ott szép kilátás tárul elénk az épp virágzó fákra. Meg persze oda sosem jár senki, így a csöndet is tudom élvezni. A távolból egy pad képe rajzolódott elém, amin ketten ültek. Két fiú, akik láthatóan élvezték egymás társaságát. A magasabb fiú keze, a másik vállára volt csúsztatva és úgy húzta magához. Velem szemben foglaltak helyet, ezért szinte azonnal szétrebbentek, amint látható lettem számukra.
-Nyugi van srácok-szóltam oda nekik, amint felismertem a két alakot. Minho és Taemin egy kicsit rémültnek látszott, biztos nem számítottak rá, hogy bárkivel összefuthatnak ezen a helyen, mint ahogy én sem-Elmegyek. Nem akarok zavarni-sohasem gondoltam volna ezt magamról, de most először töltött el jó érzéssel egy szerelmespár látványa. Talán azért mert én is hasonlóképp érzek? Ettől bizseregni kezdett a szívem, és egyre jobban hiányzott a pillanat, mikor Kibum vékony testét magamhoz szoríthattam.
-Jonghyun!-már távozásra készen fordultam meg, mikor Minho szájából elhangzott a nevem-Együtt vagytok Kibummal, igaz?-hangjából semmi megvetés nem érződött ki, mint a múltkori alkalomkor, mikor sikerült felhúznia az agyamat és bevertem szerencsétlen orrát.
-Alakulóban van a dolog, de igyekszünk-az enyhe mosoly, ami nem is olyan rég jelent meg az arcomon, most egy fülig érő vigyorrá változott. Intetten egyet majd azzal a lendülettel magukra is hagytam őket. Sohasem voltunk barátok, szinte sosem beszéltünk, azonban jelenleg azt érzem, hogy akár azok is lehetnénk. Az első jelzőcsengetés már megszólalt mikor visszafele igyekeztem, de én a legnagyobb lelki nyugalmammal sétáltam tovább. Nem zavar ha elkésem, felejtsék el, hogy Kim Jonghyun megerőlteti magát egy háztartás óra miatt…Ó, a francba! Mire észbe kaptam egyáltalán, hogy épp életem szerelmével fogok találkozni, már 5 percet simán késtem is az órájáról. Nagy bocsánatkérések közepette toppantam be a konyhába, és alig mertem Kibumra nézni. Ha egy valamit biztosan tudok róla, az az, hogy az órája számára szent. Ha valaki késni mer jobb esetben is csak egy kést kap a hátába, de legnagyobb szerencsémre megúsztam egy délutáni büntetéssel és egy újabb kisesszével. A múltkor sikerült az egyik osztálytársamat megkérnem, hogy segítsen legalább a felét megírni, de azt hiszem, most lefizetek valakit…
Végigszenvedtem a nap hátralévő részét is, azonban egy valami még várt rám. Kibum büntetés órája. Akármennyire is vártam a találkozást az órája előtt, jelenleg nincs kedvem adni a fülig szerelmes dínót, aki a világ legaranyosabb pasija. Inkább kihisztizem nála, hogy toljuk el a jövő hétre, de nekem most tényleg egyáltalán nincs ínyem a dologhoz. Megfogtam magam a teljesen üres táskámmal együtt és kivágódtam az ajtón, gőzerővel a tanári felé. Biztos ő is menne már haza, vagy hozzám. Felmentem a lépcsőn, ami a tanári szobához vezet, mikor egy apró sikolyt hallottam a folyosó végéről, onnan ahova tartok. Lélegzetemmel együtt a tempóm is felgyorsult, így szinte már futottam. Lefékeztem még mielőtt nekimentem volna a faajtónak és egy hangosabb kopogás kíséretében benyitottam. Az érzést, ami abban a fél másodpercben tört rám, mikor megláttam az elém táruló képet, nem kívánom senkinek. Kibum vállait nem fedte semmi, haja szanaszét állt, arca pedig könnyektől volt szétáztatva. Egy másik tanár tornyosult felé az íróasztalon, és szemeivel eléggé csúnyán méregetett. Az agyamat elöntötte a féltékenység, a harag és a bosszúvágy keveréke. A kilincs szinte szilánkosra tört, ahogy összeszorítottam a kezeimet és nyugtattam magam, hogy ne rohanjam le azt a fickót ott, Kibum felett.
-Kim Tanár Urat keresik-hangom közömbös volt mindkettőjük felé, igyekeztem elrejteni minden apró érzelmet, mintha csak egy teljesen átlagos diákként jöttem volna ide. Azonban ez nem így van. Én vagyok az az ember, aki az élete árán is megvédi a szerelmét. Nem fogom hagyni, hogy ilyen újra előforduljon. Bár részleteket ugyan még nem hallottam, tisztába vagyok a helyzettel. Nem kell senkitől sem mentség, tudom mi folyt itt le nem olyan rég. Kibum megtörölte az arcát, lelökte magáról a férfit és megigazította magán a ruhát. Óvatosan rám pillantott, majd sietős léptekkel csukta be maga után az ajtót. Egy percig sem haboztam, megfogtam a kezét és egyenesen a konyha irányába húztam. Magunkra zártam az ajtót és mélyen a szemébe néztem. Aggódva kérdeztem tőle, hogy még is mi a franc zajlott le a tanáriban. Száját kinyitotta, azonban hang nem jött ki a torkán, helyette újabb könnyzápor tört elő belőle. Odaléptem elé, magamhoz húztam, mire ő összerogyott és mindketten a földön végeztük. Fejét és kezeit a mellkasomnak támasztotta, míg én összeszorult szívvel mondogattam, hogy nem lesz semmi baj, már itt vagyok. Aztán abban a másodpercen jöttem rá valamire, én is egy undorító szörnyeteg vagyok.
