Let's cook-1.rész

Halihóóó^^ Hát ez itt egy szerepezés lenne:)
Szereplők: Jonghyun, Key (Néhol föltűnik a többi SHINee tag is)
Típus:yaoi
Korhatár: +18
Történet: Egy Jonghyun nevű diák beleszeret a gyönyürű háztartástantanárába. Nézd meg, hogy alakul a sorsuk:P

POV Jonghyun:
Három és fél éve koptatom már az iskola padjait, de nem éreztem még ilyet senki iránt sem. Idén, a szokáshoz hívően, új tanárok érkeztek a suliba. Idegesítő, öreg vénemberek tömkelege. A tanévnyitón, amin sajnálatosan kötelező a részvétel, minden új barmot bemutattak. Akkor láttam meg őt először…Immáron fél éve, hogy szemet vetettem az új háztartástan tanárra, Kim Kibumra. Festett szőke haj, macskás arcvonások, karcsú testalkat...Olyan gyönyörű! Ha a szemeimmel magamévá tehetném, már megetettem volna egyszer-kétszer, akár nagyközönség előtt is. Mindössze öt hónap van hátra ebből a tanévből, és mehetek egyetemre, bár nincsenek elképzeléseim a jövőmmel kapcsolatban. Illetve egy mégis. Vele szeretném leélni az életemet.

POV Key:
Fél év. Fél éve kezdtem el tanárként dolgozni egy Szöuli iskolában. A hely viszonylag normális, a kollégák is kedvesek, de mind túl idős. Senkivel sem tudok normálisan beszélgetni. Mindenki lenéz a korom miatt. Ráadásul nemhogy a többi tanárhoz képest fiatal vagyok, néha még a gyerekek közé is beolvadok. A vezetőség mindig rámsózza a kellemetlen munkákat, mint az ügyelés, vagy a büntetésben maradt gyerekere való vigyázás. Az egyetlen jó a háztartástan. Azt taníthatok amit imádok csinálni. Általában a diákok sem zajonganak az óráimon. Sajnos nem tudom, hogy azért-e mert olyan érdekesek, vagy azért-e mert annyira unalmas, hogy elálmosodnak. Mindenesetre, nálam mindenki rendes. Állítólag van egy gyerek az iskolában, akivel egyik tanár sem tudott megküzdeni. Önfejű, akaratos, és kezelhetetlen. Nos, én nem tudom, hogy kiről beszélnek. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy aki ilyeneket művel, az én órámon miért bújik meg ennyire.

POV Jonghyun:
Egy hete kaptuk ki a félévi bizonyítványunkat, azaz most  mindenki tiszta lappal indul a tanároknál. Egy remek lehetőség megnyerni a háztartástantanár bizalmát. Vagy talán magát a tanárt. Éjszakáim voltak álmatlanok, miközben azon gondolkoztam, ezt hogyan is érhetném el. Bevallom, az órái rettenet unalmasak. Nem, nem miatta, hanem maga a tantárgy nem köt le. Mindenki alszik és bámul ki a fejéből, én meg Kibum tökéletes hátsófelét vizsgálom. A második félévben az óráin átmegyünk a konyhába, és főzünk meg sütünk ezt-azt. Minden csütörtökön vele van utolsó óránk, és sokszor figyeltem már meg, hogy ott marad egyedül pakolni. A konyhaterem a földszinten van a csarnok mellett, így igazából a trappoló emberek odaát minden hangot elnyomnak. Erről egy remek ötletem támadt. Megvártam még újra találkozok vele az órán, végighallgattam a leadandó leckét, majd lassan kibattyogtam az ajtón, de nem messzire. Mindig megkéri az utolsót, hogy csukja be az ajtót. Azonban mivel a mai napon ez én voltam, résnyire nyitva hagytam, hogy betekintést nyerjek a szobába. Várakoztam az alkalmas időpontra, miközben szemeim csak őt bámulták. Egyszerűen gyönyörű volt. Mikor úgy véltem, hogy eltelt a megfelelő időmennyiség-mert azért lássuk be, nem lenne jó, ha megzavarnának minket a diákok akik élvezik a szünetet-bekopogtam az ajtaján.

POV Key:
Egy újabb napon az órám után, mint mindig, kiküldtem a gyerekeket én pedig bentmaradtam pakolni. Minden nap érkezik egy ételcsomag, amit persze nekem kell eltennem. De igazából szívesebben vagyok ott, mint máshol. A konyha az én kis szentélyem. Néha, csak órákig üldögélek bent, és gondolkozom, hogy miket kéne még elkészítenünk a gyerekekkel. Ezen a napon, mikor éppen a tejszínhabokat akartam betenni a hűtőbe, kopogtattak az ajtón. El nem tudtam képzelni, hogy ki lehet az. Az elmúlt fél év során még alig kerestek meg valamivel, amit ha jobban belegondolok, nem is bántam. De ha éppen úgy adódott, hogy egy diák látni szeretett volna, az csak azért volt, hogy a jobb jegyért kuncsorogjon. Nem szeretem, ha ilyenekkel fárasztanak a szabadidőmben.
-Igen?-fordultam az ajtó felé, ami egy másodpercre rá ki is nyílt. Egy barna hajú fiú lépett be rajta. Egyik keze a zsebében volt, arcára félszeg mosoly ült ki. Ismerős volt. Biztos az egyik diákom.
-Tanár úr, nem zavarok?-lépett hozzám közelebb és elvigyorodott. Milyen lelkes...de mindjárt nem lesz az amint, megtudja hogy a részemről semmilyen jegykorrigálásra nem számíthat.
-Az attól függ-tettem karba a kezemet és nekidőltem a hátam mögötti pultnak. Ő csak értetlenül bámult rám mire sóhajtottam egyet, és elé álltam-Nem fogsz plusz ötöst kapni-ráztam meg a fejem, aztán sarkon fordultam és intettem, hogy elmehet. Ám ő hirtelen megragadta a karomat, aztán maga felé fordított.
-De én nem plusz ötöst szeretnék...-bámult a padlóra.
-Akkor mit akarsz?-tettem csípőre a kezemet, és fölvontam a szemöldökömet.
-Hát...csak szeretném ha megmutatná, hogy mit tud-vigyorgott-Tudja, nagyon érdekelnek a receptjei, csak órán nem bírok annyira belemélyedni az ilyen dolgokba a többiek miatt-Óóó valaki szereti a tantárgyamat! És még többet akar tudni róla! Rég óta vártam erre a pillanatra. Végre elismertek. Ha érdekelik a receptjeim, akkor megmutatom neki az összeset!
-Óóó hát persze-mosolyodtam el, és intettem neki, hogy jöjjön beljebb-De először, hogy is hívnak?
-Jonghyun vagyok. Kim Jonghyun-nézett rám, én pedig bólintottam. Megmutattam neki az egész konyhát, ő pedig mindig szorosan a nyomomban volt, és néha még véletlenül nekem is ütközött hátulról. Gondolom annyira izgatott volt, hogy semmiről sem akart lemaradni. Én is pont így érzek mikor megpillantok egy számomra még felfedezetlen konyhát. De annyira örülök, hogy ilyen lelkes. Legalább nem vagyok egyedül.
-Akkor most, hogy mindent megmutatott áttérhetünk az action-re?-lépett közel hozzám és kiskutyaszemekkel rámmosolygott.
-Hát persze-kacsintottam rá, aztán elnevettem magam és megpaskoltam az arcát, ezzel csupán kifejezve, hogy mennyire szórakoztatónak találom a türelmetlenségét. Ő talán még szenvedélyesebb szakács mint én. Persze én is mindig izgulok mielőtt elkezdek főzni, és alig várom, hogy elkezdhessem. Úgy gondoltam először megmutatom neki, hogy hogyan kell fölvágni a zöldséget. A pulthoz lépkedtem, aztán elkezdtem szeletelni az általam előre odakészített alapanyagot, és megmondtam neki, hogy álljon olyan helyre ahol jól lát. Úgy a művelet közepénél fölvetette, hogy ő is kipróbálná, ám mikor odaadtam neki a kést kétségbeesetten adta vissza.
-Csináljuk inkább együtt. Félek, hogy elrontom-nézett rám.
-Rendben-mosolyogtam, aztán újra megfogtam a kést ő pedig rátette a kezét az enyémre. Lassan elkezdtük szeletelni a zöldséget. A kezdetleges rendetlenség, és a sok új alapanyag miatti helyhiányból kifolyólag, szorosan mögöttem állt, és minden alkalommal mikor egy szelet levágódott, a csípője hátulról nekiütődött az enyémnek. Éppen szólni akartam neki, hogy egy picit menjen hátrébb, mikor ő kiverte a kést a kezemből, és az ujjainkat összekulcsolta. Ám mielőtt még reagálni tudtam volna szorosan a falhoz nyomott, és ajkait az enyémre tapasztotta. Vadul csókolt, miközben én minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak a szorításából, de ő erősebbnek bizonyult. Mikor ordítani próbáltam, nyelvét mélyen benyomta a számba, úgyhogy ezt az ötletet hamar elvetettem. Egyik kezét levezette a csípőmre miközben a másikkal gyorsan megfordított, és teljesen a falhoz nyomott, aztán szorosan mögém állt és elkezdte lehámozni rólam az inget. A nyakamat vadul csókolgatta és szívogatta. Egyik kezével az én kezemet fogta le a másik pedig körbejárta a testemet. Lesiklott a csípőmre, onnét a fenekemre, végül a férfiasságomat kezdte el simogatni a nadrágomon keresztül. Akaratlanul is halk nyögések törtek elő belőlem. Mikor a fölső ruházatom lekerült rólam, a kezeimet hátrarántotta majd, azt hiszem egy konyharuhával összekötözte a őket. Maga felé fordított, és a szája áttért a mellbimbómra. Vadul kezdte el szívogatni, ami legnagyobb bánatomra is, igen jó érzés volt. Eközben még mindig próbáltam kiszabadulni, de minnél inkább erőlködtem, ő annál vadabb lett. Aztán mikor ajka már az alhasamon járt, teljesen bevaudlt. Egy rántással lehúzta a nadrágomat az alsónadrágommal együtt, amit én egy lányos sikítással jutalmaztam. Aztán fölkapott, és az asztalra helyezett. Ám előtte még valamit suttogott a fülembe. "Tudod, én már az elején sem a kajára gondoltam"